Huszonhat év, majdnem hárommillió autó
A Trabant 601-es 1964 júniusától 1990 júliusáig készült a kelet-németországi Zwickauban, a VEB Sachsenring gyárában. Ez alatt a negyedszázad alatt összesen 2 818 547 darab gördült le a gyártósorról, vagyis a 601-es nem különlegesség volt, hanem a keleti blokk egyik legnagyobb példányszámú autója. A karosszériája szinte változatlan maradt az egész idő alatt: amit 1964-ben modernnek szántak, az 1989-ben már egy elmúló világ jelképe volt.
A tömeggyártás ellenére új Trabanthoz jutni nem volt egyszerű. Az NDK-ban gyakran tíz évet vagy még többet is kellett várni egy új autóra, és Magyarországon is hosszú éveket jelentett a befizetés és az átvétel közötti idő. A Merkurnál leadott igénylés, a sorszám és a várólista sok családban éveken át visszatérő téma volt.
Saját autóként komoly értéket jelentett
Ma a Trabantot gyakran humorral emlegetjük, de a hetvenes és nyolcvanas években egy saját autó komoly értéknek számított. A 601-es kicsi, egyszerű és lassú volt, kényelme sem hasonlítható a mai autókhoz, de önálló mobilitást adott: el lehetett vele jutni a Balatonra, a nagymamához vagy a hétvégi telekre anélkül, hogy a menetrendhez kellett volna igazodni.
A kis autóban meglepően sok minden elfért. Négy ember, csomagok, a tetőcsomagtartón pedig akár egy sátor vagy egy összecsukható csónak. A Trabant ezért nemcsak közlekedési eszköz volt, hanem a családi nyaralások és kirándulások díszlete is.
Duroplast: nem papír, hanem műanyag kompozit
A Trabant legismertebb sajátossága a duroplast karosszéria. A legenda szerint „papírból volt”, de ez nem igaz: a külső paneleket fenolgyantával kötött, szálas (pamuthulladékkal erősített) kompozit anyagból sajtolták. A belső váz acélból készült, erre kerültek rá a műanyag elemek.
A megoldás nem öncélú furcsaság volt. Az NDK-ban kevés volt az acéllemez, a duroplast viszont helyben előállítható, könnyű és rozsdamentes anyag volt. Ennek köszönhetően a Trabant karosszériája nem rozsdásodott el úgy, mint sok korabeli acélautóé, cserébe viszont ütközésnél sokkal kevésbé védett, és javítani is másként kellett.
Kétütemű motor, keverék és jellegzetes füst
A 601-es motorja egy 594 köbcentis, kéthengeres, léghűtéses kétütemű erőforrás volt, amely 26 lóerőt adott le. A végsebesség nagyjából 100 km/h körül alakult, a későbbi változatokkal mért adatok szerint valamivel efölött. Ez országúton is kevés volt, előzni csak türelemmel és jó beosztással lehetett.
A kétütemű motornak nem volt külön olajkenési rendszere, ezért az olajat közvetlenül a benzinhez kellett keverni, a későbbi években 1:50 arányban. A benzinkutakon emiatt külön keverékkutak is voltak. A tankban a benzinnel együtt égő olaj adta azt a kékes füstöt és jellegzetes szagot, amelyről egy Trabantot csukott szemmel is fel lehetett ismerni.
Furcsaságok, amiket minden tulajdonos ismert
A Trabantban nem volt hagyományos benzinszintjelző. Az üzemanyagtartály a motortér fölött helyezkedett el, és a benzin gravitációsan folyt a karburátorba. Hogy mennyi maradt, azt sokan egy pálcával mérték meg: beledugták a tankba, és megnézték, meddig nedves.
A sebességváltó a műszerfalból kiálló karral működött, a fűtés teljesítménye pedig erősen függött attól, mennyit ment már az autó. Télen jól jött a meleg kabát, nyáron pedig a lehúzott ablak. Ezek a kompromisszumok akkor bosszantóak voltak, ma viszont pont ezek teszik a Trabantot szerethető, karakteres tárggyá.
A rendszerváltás után hirtelen lett belőle retro
1989 novemberében, a berlini fal leomlása után Trabantok ezrei keltek át a határon, és a képek bejárták a világot. A szabad utazás jelképe lett, ugyanakkor a gyártás sorsát is megpecsételte. A nyugati használt autók tömeges megjelenése teljesen új mércét hozott: ami néhány évvel korábban értékes családi autó volt, egyszerre elavultnak tűnt.
A gyár még próbálkozott: a Trabant 1.1 már egy négyütemű, Volkswagen-licences motorral készült, és kívül is kapott néhány modernebb részletet. Ez azonban már nem tudta megmenteni a típust, és 1991-ben a gyártás végleg leállt.
Miért szeretjük ma a Trabantot?
Ma egy szépen felújított 601-es igazi gyűjtői darab, a Trabant-találkozókon pedig generációk állnak meg mellette. Az idősebbeknek a fiatalságukat, a családi utazásokat és az első saját autót jelenti, a fiatalabbaknak egy egzotikusan egyszerű gépet, amelyben nincs elektronika, nincs kijelző, csak motor, kormány és négy kerék.
A Trabant azért lett ennyire erős retro ikon, mert egyszerre mesél egy korszak hiányairól és találékonyságáról. Kevés autóról lehet ilyen sok történetet hallani, és talán egyetlen másik sem jelképezi ennyire tisztán a keleti blokk autózását.