1992: a kazetta digitális utódja
A Sony 1992 szeptemberében jelentette be a MiniDiscet, és még abban az évben, novemberben Japánban, decemberben pedig Európában és Észak-Amerikában is megjelent. A cél az volt, hogy a magnókazettát egy digitális, mégis felvehető és hordozható formátum váltsa le.
A MiniDisc egyesítette a CD digitális minőségét a kazetta legnagyobb előnyével: arra is lehetett vele zenét felvenni, és bármikor újra lehetett írni.
Kis lemez egy floppyszerű tokban
A MiniDisc egy kis, kerek lemez volt, amely egy 68×72 milliméteres, mindössze 5 milliméter vastag műanyag tokban kapott helyet. A tok a 3,5 colos floppyhoz hasonlóan egy elhúzható fémlemezzel védte a lemezt, így nem karcolódott, nem porosodott, és zsebben is bátran lehetett hordani.
Egy lemezre 60, 74 vagy 80 perc zene fért. A kis méret és a strapabíró tok miatt a MiniDisc ideális volt utazáshoz, sporthoz és mindenhová, ahol egy CD túl sérülékeny lett volna.
ATRAC: tömörítés már 1992-ben
Ahhoz, hogy ennyi zene elférjen egy ilyen kis lemezen, a Sony saját tömörítési eljárást fejlesztett ki, az ATRAC-ot. Ez a CD nagyjából 1,4 megabites másodpercenkénti adatfolyamát körülbelül ötödére csökkentette, úgy, hogy a legtöbb hallgató alig vett észre különbséget.
Ez évekkel az MP3 tömeges elterjedése előtt történt. A MiniDisc így a veszteséges hangtömörítés egyik első széles körben használt alkalmazása lett.
Magnetooptikai felvétel
A felvehető MiniDisc lemezek magnetooptikai technológiával működtek. Felvételkor egy lézer felmelegítette a lemez egy pontját egy bizonyos hőmérsékletre, ahol egy mágneses fej beállíthatta annak mágneses irányát. Lehűlés után ez az irány rögzült, és lejátszáskor a lézer ki tudta olvasni.
A technológia lehetővé tette, hogy a lemezt sokszor újra lehessen írni, ráadásul a felvételeket utólag is lehetett szerkeszteni: számokat törölni, áthelyezni, kettévágni vagy összevonni, és még címeket is lehetett adni nekik.
Miért nem lett belőle a jövő?
A MiniDisc Japánban és Ázsia egyes részein nagyon népszerű lett, Európában mérsékelt sikert aratott, az Egyesült Államokban azonban sosem tudott igazán áttörni. A lejátszók és a lemezek drágábbak voltak a kazettánál, és sokan nem akartak egy újabb formátumba fektetni.
A kétezres évek elején aztán megérkezett az MP3, az írható CD és az iPod. A Sony próbált lépést tartani: 2001-ben megjelent a számítógéphez köthető NetMD, 2004-ben pedig az 1 gigabájtos Hi-MD. Ekkorra azonban a piac már a merevlemezes és flashmemóriás lejátszók felé fordult.
A MiniDisc ma
A Sony 2013-ban szállította le az utolsó MiniDisc-lejátszókat, az üres lemezek gyártását pedig 2025 februárjában fejezte be. Ezzel a formátum végleg lezárt fejezet lett.
A MiniDisc ma mégis kultuszt élvez. A gyűjtők keresik a szép Walkman-modelleket, a zenészek és rádiósok pedig emlékeznek arra, milyen praktikus eszköz volt egy időben a felvételhez és a szerkesztéshez. Sokak szerint ez volt a legszebb hanghordozó, amely sosem kapta meg a neki járó figyelmet.