1979. július 1.: megszületik a Walkman
A Sony TPS-L2 1979. július 1-jén jelent meg Japánban, nagyjából 33 000 jenes áron, ami akkor körülbelül 150 dollárnak felelt meg. Kék-ezüst fémháza, könnyű, szivacspárnás fejhallgatója és egyszerű kezelőgombjai ma már ikonikusak. A készülék nemcsak egy új terméket, hanem egy teljesen új zenehallgatási szokást indított el.
A nagy újítás nem az volt, hogy kazettát játszott le, hiszen ezt más készülékek is tudták. A lényeg az volt, hogy a zene személyessé és hordozhatóvá vált. Fejhallgatóval az ember a saját zenéjét vihette magával az utcára, a buszra vagy a vonatra, úgy, hogy közben senkit nem zavart.
Egy kérés, amelyből termék lett
A Walkman ötlete a Sony egyik alapítójához, Masaru Ibukához köthető. Ő szeretett volna egy kisméretű, csak lejátszásra képes sztereó készüléket, amellyel utazás közben zenét hallgathat. A fejlesztők egy meglévő kis riporter-magnóból indultak ki, kivették belőle a felvevő részt, és sztereó lejátszóvá alakították.
A cég másik alapítója, Akio Morita állt a termék piaci bevezetése mögött. A belső szkepszis ellenére hitt abban, hogy az embereknek szükségük lesz egy felvételre nem képes, de hordozható zenelejátszóra. Az idő őt igazolta.
Két fejhallgató-csatlakozó és a „hotline” gomb
Az első Walkmanen két fejhallgató-csatlakozó is volt, hogy két ember egyszerre hallgathassa ugyanazt a zenét. Volt rajta egy narancssárga „HOTLINE” gomb is: ezt megnyomva a beépített mikrofon felerősítette a környezet hangjait, így a két hallgató a zene lehalkítása mellett beszélgetni tudott egymással a fejhallgatón keresztül.
A tervezők attól tartottak, hogy a zene elszigeteli az embereket egymástól, ezért a közös hallgatást is beépítették. A későbbi modellekből ez a megoldás hamar eltűnt, mert kiderült, hogy a legtöbben éppen a személyes, egyéni élményt keresték.
Soundabout, Stowaway, Freestyle
A Walkman név eleinte csak Japánban volt használatban. Az Egyesült Államokban Soundabout, az Egyesült Királyságban Stowaway, Ausztráliában és Svédországban pedig Freestyle néven próbálták piacra dobni. A Walkman név azonban olyan gyorsan terjedt, hogy a Sony végül mindenhol erre állt át.
A szó később szinte köznévvé vált: Magyarországon is „vókmen”-ként emlegettek szinte minden hordozható kazettás lejátszót, függetlenül attól, hogy Sony volt-e vagy egy olcsóbb utánzat.
A mixkazetta és a ceruza kora
A Walkman-korszak a magnókazettát is új szerepbe helyezte. Már nem csak otthoni magnóban vagy autórádióban használtuk, hanem magunkkal vittük mindenhová. Megjelentek a mixkazetták, a kazettatartók, a pótelemek és az a reflex, hogy indulás előtt ellenőrizzük: tényleg nálunk van-e a kedvenc oldal.
Az elemek értékesek voltak, ezért a gyors tekerés helyett sokan ceruzával csévélték a szalagot. Az autoreverse funkció, amely magától átváltott a kazetta másik oldalára, később komoly kényelmi újításnak számított. Magyarországon egy eredeti Sony Walkman sokáig drága, vágyott tárgy volt, sokan olcsóbb utánzatokkal kezdték.
220 millió készülék és egy örök hatás
A kazettás Walkmanekből a gyártás végéig nagyjából 220 millió darab kelt el. Japánban 2010-ben állították le a kazettás modellek gyártását, de a márka tovább élt CD-s, MiniDiscos és digitális lejátszókon.
A Walkman legfontosabb öröksége mégsem a készülék, hanem a szokás: a saját zenénk hordozása, a személyes hangsáv a hétköznapokhoz. Amikor ma fülhallgatóval sétálunk az utcán, ugyanazt csináljuk, amit 1979-ben az első TPS-L2 tulajdonosai.