A CD-re nem lehetett menteni
A PlayStation játékai CD-n jelentek meg, a CD azonban csak olvasható adathordozó volt. A konzol nem tudott rá írni, és saját beépített tárhely sem volt benne. Ezért a játékállások mentéséhez egy külön eszközre volt szükség: a memóriakártyára.
A kis, szürke kártya a konzol elején lévő nyílásba csúszott, közvetlenül a kontroller csatlakozói fölé. Nélküle sok játékot minden alkalommal az elejéről kellett volna kezdeni.
128 kilobájt, 15 blokk
Az eredeti PlayStation memóriakártya kapacitása 128 kilobájt volt, amelyet 15 blokkra osztottak. Egy egyszerűbb játék mentése egy blokkot foglalt, a nagyobb, összetettebb játékoké viszont többet is. Néhány játék akár a kártya jelentős részét elfoglalhatta.
Ez azt jelentette, hogy egy kártya gyorsan megtelt. A játékosoknak rendszeresen dönteniük kellett, melyik mentést tartják meg, és melyiket törlik. Ez a döntés néha komoly lelki tusával járt.
A mentések kezelése
A konzol saját menüjében, a memóriakártya-kezelőben lehetett megnézni, mi van a kártyán. Minden mentést egy kis ikon és a játék neve jelölt, és innen lehetett másolni vagy törölni. A két kártyanyílás miatt a mentéseket egyik kártyáról a másikra is át lehetett tenni.
Sokan ezért több memóriakártyát is használtak, és mindegyiken más játékok mentései voltak. A kártyákat filccel vagy matricával jelölték meg, hogy ne keveredjenek össze.
Kártya kölcsönbe, mentés barátnak
A memóriakártya a közösségi játékélmény része is lett. A barátok kölcsönadták egymásnak, hogy megmutassák, hol tartanak egy játékban, vagy hogy átadjanak egy mentést, amellyel a másik folytathatta a játékot egy nehéz pálya után.
Aki elvesztette vagy tönkretette a memóriakártyáját, órák vagy napok munkáját veszítette el vele. Ez a félelem is hozzátartozott a PlayStation-korszakhoz.
Nagyobb kártyák, nagyobb kockázat
Hamar megjelentek a külső gyártók nagyobb kapacitású kártyái, amelyek több, egymás között váltható lapon kínálták a 15 blokk többszörösét. Ezek olcsóbbak és nagyobbak voltak, de gyakran megbízhatatlanok is: előfordult, hogy a mentések egyik napról a másikra eltűntek vagy megsérültek.
Az eredeti Sony-kártya ezért sokak szemében a biztonságot jelentette, még ha kisebb is volt.
A beépített tárhely kora
A memóriakártya a PlayStation 2-nél is megmaradt, nagyobb kapacitással. Az igazi változást a beépített merevlemezek és a belső tárhely hozta el, amelyekkel a mentéskezelés gyakorlatilag eltűnt a játékosok szeme elől.
Ma a mentések automatikusan a konzolra vagy a felhőbe kerülnek. Aki viszont a PlayStation korában nőtt fel, emlékszik arra a pillanatra, amikor megjelent az üzenet, hogy nincs elég szabad blokk, és dönteni kellett.