A nappali egyik főszereplője
A hetvenes–nyolcvanas évek magyar nappalijaiban a tévé mellett gyakran ott állt egy kazettás magnó is. Lehetett egyszerű, hordozható rádiós magnó a konyhában vagy a gyerekszobában, de lehetett komoly hifitorony része is a szekrénysor polcán. Mindegyik ugyanazt ígérte: a zene a miénk lehet, és akkor hallgatjuk, amikor akarjuk.
A magnó nemcsak lejátszó volt, hanem felvevő is. Ez a kettősség tette igazán népszerűvé, és ezért lett a korszak egyik legfontosabb háztartási szórakoztató eszköze.
A kompakt kazetta győzelme
A kompakt kazettát a Philips mutatta be 1963-ban. Eredetileg beszédrögzítésre szánták, diktafonokhoz, de a minőség javulásával hamar a zenehallgatás egyik fő formátuma lett. Kicsi, olcsó, strapabíró és könnyen kezelhető volt, szemben a nagy, sérülékeny orsós magnószalagokkal és a bakelitlemezekkel.
A szalag 4,76 centiméter per másodperces sebességgel haladt, és a kazettának két oldala volt. Az egyik oldal végén meg kellett fordítani, ami a kazettás korszak egyik legismertebb mozdulata lett.
C60, C90, króm és metál
A kazetták hosszát a típusjelzés mutatta: a C60 hatvan, a C90 kilencven perc zenét tudott rögzíteni, mindkét oldalra összesen. A hosszabb C120 is létezett, de vékonyabb szalagja könnyebben gyűrődött és nyúlt.
A szalag anyaga is számított. A normál, vasoxidos (I. típusú) kazetták voltak a legolcsóbbak, a krómdioxidos (II. típusú) jobb hangminőséget adott, a metál (IV. típusú) pedig a legdrágább és legjobb volt. A jobb magnókon kapcsolóval, később automatikusan lehetett beállítani a szalagtípust, és sokan a zajcsökkentő Dolby rendszert is használták.
Rádiós magnó és kétkazettás csoda
A legnépszerűbb készülékek a rádiós magnók voltak, amelyekben rádió és kazettás egység került egy dobozba. Ezekkel közvetlenül a rádióból lehetett felvenni a kedvenc dalokat. A nagyobb, hordozható változatok a nyolcvanas években utcai divattá is váltak.
A kétkazettás magnók megjelenése igazi forradalom volt: az egyik kazettáról közvetlenül át lehetett másolni a zenét a másikra. Ez tette lehetővé a kazettamásolás tömeges kultúráját, amely a zene terjedésének egyik legfontosabb csatornája lett.
Gyűrött szalag és ceruza
A kazettás magnó nem volt hibátlan. Ha a gép bekapta a szalagot, kiszedése kényes művelet volt, és utána ceruzával kellett visszatekerni a gyűrött részt. A fejek is koszolódtak, ezért időnként alkoholos vattával meg kellett tisztítani őket, hogy a hang tiszta maradjon.
A sokat használt kazetták hangja idővel fakult, a szalag megnyúlt, és a zene néha „nyávogott”. Ezek a hibák ma már a kazettás korszak jellegzetes hangjának részei.
A magnó ma
A CD, majd a digitális zene szinte teljesen kiszorította a kazettás magnót. Az utóbbi években azonban a kazetta újra divatba jött: egyes előadók kazettán is kiadják albumaikat, és a gyűjtők keresik a régi, jó állapotú magnókat.
Egy régi kazettás magnó ma sokkal több, mint műszaki tárgy. Egy korszak hangját, a rádiófelvételek izgalmát és a nappali családi hangulatát őrzi, és aki egyszer megnyomja rajta a lejátszás gombot, azonnal visszarepül az időben.