A monitor, ami fél asztalt elfoglalt
A kilencvenes évek és a kétezres évek elejének számítógépes asztalán a legnagyobb tárgy a monitor volt. A képcsöves, vagyis CRT monitorok mélyek, nehezek és terjedelmesek voltak: egy 17 colos készülék súlya könnyen elérte a 15–20 kilót, és szinte ugyanolyan mély volt, mint amilyen széles.
A mai lapos kijelzők mellett szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy ilyen eszközök álltak az íróasztalokon. A méretnek azonban nagyon is jó oka volt.
Az elektronágyú a kép mögött
A CRT monitor egy katódsugárcsövön alapult. A cső hátsó végében egy elektronágyú elektronnyalábot lőtt a képernyő belső oldala felé, amelyet fénylő anyaggal, úgynevezett fényporral vontak be. Ahol az elektronok becsapódtak, ott a fénypor felvillant, és ebből állt össze a kép.
A nyalábot mágneses tekercsek térítették el, hogy soronként végigpásztázza az egész képernyőt. Minél nagyobb volt a képernyő, annál messzebbre kellett eltéríteni a nyalábot, és annál hosszabb csőre volt szükség.
Miért nem lehetett vékonyabb?
A nyaláb eltérítésének szöge korlátozott volt. Ha a tervezők túl nagy szögben próbálták eltéríteni, a kép a széleken torzult és elmosódott. Ezért a csőnek elég hosszúnak kellett lennie ahhoz, hogy a nyaláb a képernyő minden pontját elérje anélkül, hogy a kép minősége romlana.
A képernyő vastag üvegből készült, mert a cső belsejében vákuum volt, és az üvegnek el kellett viselnie a külső légnyomást. Ez adta a CRT-k súlyának nagy részét.
Villogás és frissítési frekvencia
A CRT kép nem volt folyamatos: a fénypor rövid ideig világított, ezért a képet másodpercenként sokszor újra kellett rajzolni. Ha a frissítési frekvencia alacsony volt, például 60 Hz, sokan villogást érzékeltek, ami fárasztotta a szemet. A jobb monitorok 75–85 Hz-en vagy még magasabb frekvencián működtek, ami sokkal kellemesebb képet adott.
A felhasználók gyakran a beállításokban keresgélték, hogyan lehet magasabb frissítési frekvenciát beállítani, és ez a CRT-korszak egyik jellegzetes tevékenysége volt.
Trinitron, lapos képernyő és demagnetizálás
A CRT-knek is voltak prémium változatai. A Sony Trinitron csövei élesebb, fényesebb képet adtak, és jellegzetességük volt két vékony, vízszintes vonal, amely világos háttéren halványan látszott a képernyőn. A későbbi modellek már lapos előlappal készültek, ami kevesebb tükröződést és torzítást jelentett.
Sok monitoron volt egy „degauss” gomb is. Megnyomásakor a monitor egy jellegzetes zümmögő, pattanó hanggal demagnetizálta a képcsövet, és eltüntette a mágneses tér okozta színfoltokat.
Miért szeretik ma is?
A CRT monitorokat a kétezres években gyorsan kiszorították a vékony, könnyű LCD kijelzők. A régi képcsöves monitorok azonban nem tűntek el teljesen: a retro játékosok ma is keresik őket, mert a régi játékok ezekre a kijelzőkre készültek, és rajtuk néznek ki a legjobban.
A CRT-nek nincs késleltetése, a mozgás folyamatos, és a pixelek lágyabban olvadnak össze. Egy régi monitor ezért nemcsak nosztalgikus tárgy, hanem a retro játékélmény hiteles kelléke is.