PRESS PLAY ON TAPE
A nyolcvanas években egy számítógépes játék elindítása sokszor nem egyetlen kattintást jelentett. A Commodore 64 képernyőjén megjelent a felirat: PRESS PLAY ON TAPE, vagyis nyomd meg a lejátszás gombot a magnón. A kazettás meghajtó elindult, a gép percekig dolgozott, a képernyő villogott, és közben csak remélni lehetett, hogy a program valóban betöltődik.
Ez a várakozás a korszak játékélményének elválaszthatatlan része volt.
A sípolás, amit mindenki ismert
A programok a kazettán hangként voltak rögzítve. Ha valaki egy hagyományos magnón hallgatta meg, éles sípolást és sercegést hallott. Betöltés közben a képernyő kerete színes csíkokkal villogott, ami jelezte, hogy a gép éppen olvassa az adatokat.
A ZX Spectrumon és más korabeli gépeken is hasonló volt a helyzet: a csíkos keret és a sípoló hang mindenhol a betöltés jele volt. Sokan a csíkok mintájából már előre tudták, sikeres lesz-e a betöltés.
A Commodore nem egyszerűen számítógép volt
Sok családban a Commodore 64 jelentette az első találkozást az otthoni számítástechnikával. Játék, programozás és kísérletezés egyszerre fért el ugyanabban a bézs dobozban. A kazetták pedig a játékok, a programok és a saját alkotások tárolói lettek.
A kazetták kézről kézre jártak, és egy-egy kazettán gyakran több tucat játék is helyet kapott. A borítóra kézzel írták fel a címeket és a magnó számlálójának állását.
Ha nem sikerült
A kazettás betöltés nem volt megbízható. Egy hibás felvétel, egy kopott szalag vagy egy rosszul beállított magnófej elég volt ahhoz, hogy a betöltés a végén hibaüzenettel álljon le. Ilyenkor vissza kellett tekerni, és elölről kezdeni.
A tapasztaltabbak csavarhúzóval állították a magnófej szögét, amíg a betöltés sikerült. A türelem és a kitartás itt valódi készség volt.
A turbó betöltők megváltása
A lassúság ellen hamar megjelentek a turbó betöltők, amelyek gyorsabb módszerrel olvasták a szalagot. Ezekkel a betöltési idő jelentősen lerövidült, és egy kazettára is sokkal több program fért.
A turbós kazetták sokszor saját, látványos betöltőképernyővel és zenével tették elviselhetőbbé a várakozást. Néha a betöltő zenéje is legalább olyan emlékezetes lett, mint maga a játék.
Ma már furcsának tűnik a várakozás
A mai azonnali letöltések világából nézve a többperces betöltési idő szinte elképzelhetetlen. Mégis, aki átélte, pontosan emlékszik arra az érzésre, amikor végre megjelent a játék nyitóképernyője.
A várakozás izgalma, a villogó csíkok és a sípoló hang ma a retro számítástechnika egyik legkedvesebb emléke. Egy olyan korszakot idéz, amikor a játékért még meg kellett küzdeni, és a siker öröme ettől lett igazán édes.