A kazettás egység, amit mindenki ismert
A Commodore 64 tulajdonosainak többsége nem lemezmeghajtót, hanem Datasette-et használt. A Commodore 1530-as, más néven C2N kazettás egység egy speciális magnó volt, amely a számítógéphez csatlakozott, és hagyományos magnókazettára rögzítette a programokat.
Olcsóbb volt a lemezmeghajtónál, és a kazetták is filléres tételek voltak, ezért sok családban ez jelentette az egyetlen tárolási módot. Cserébe a türelem a játék része lett.
Miért volt ilyen lassú?
A Datasette nagyon alacsony sebességgel írta és olvasta az adatokat. A bitek szintjén ez nagyjából 900 bit/másodperc volt, de a blokkok közötti szünetek és az ellenőrző adatok miatt a tényleges sebesség körülbelül 50 bájt/másodpercre esett vissza. Egy nagyobb, 30–40 kilobájtos játék betöltése így akár 10 percnél is tovább tarthatott.
A lassúságnak egyik oka a biztonság volt: a gép minden programot kétszer írt fel a szalagra. Ha az első példányban hiba volt, a második alapján javította ki. Ez megbízhatóbbá tette a betöltést, de megduplázta az időt.
Turbó: a gyorsabb betöltés titka
Hamar megjelentek az úgynevezett turbó betöltők, amelyek saját, gyorsabb módszerrel írták és olvasták a szalagot. Elhagyták a fölösleges ellenőrző biteket és a dupla rögzítést, így ugyanarra a kazettaoldalra akár tízszer annyi adat is elfért, és a betöltés jelentősen felgyorsult.
Magyarországon a „turbós” kazetták szinte általánosak lettek. A játékok nagy része ilyen formában járt kézről kézre, és a betöltés elején egy rövid, normál sebességű program indította el a gyors betöltőt.
A fejállítás művészete
A Datasette-ek egyik legismertebb problémája az volt, hogy egy másik gépen felvett kazetta nem mindig töltődött be. Ennek oka gyakran a magnófej dőlésszögének, az úgynevezett azimutnak az eltérése volt. Ha a két magnó feje nem pontosan ugyanúgy állt, az olvasás hibás lett.
A megoldás a fejállítás volt: egyes modelleken egy kis lyukon keresztül egy apró csavarhúzóval állítani lehetett a fej szögét. Sokan addig tekergették, amíg a betöltés sikerült, és ez a mozdulat a C64-es korszak egyik jellegzetes rituáléja lett.
Csíkok a képernyőn
Betöltés közben a képernyő kerete színes csíkokkal villogott, a hangszóróból pedig néha sercegés hallatszott. Ez nem hiba volt, hanem a betöltés jele: a csíkok mutatták, hogy a gép adatot olvas. Sok turbó betöltő saját, látványos mintázattal vagy zenével tette elviselhetőbbé a várakozást.
A számlálóra is figyelni kellett. A kazettákon a programok elejét a magnó számlálója alapján jegyezték fel, és pontosan oda kellett tekerni, ahol a kívánt játék kezdődött.
Türelem, ami ma már elképzelhetetlen
Ma egy játék másodpercek alatt elindul, akkor viszont a betöltés idején volt idő teát főzni, beszélgetni vagy egyszerűen csak izgulni. Ha a végén hibaüzenet jelent meg, lehetett kezdeni elölről. Mégis sokan nosztalgiával gondolnak vissza erre.
A Datasette a C64-es élmény elválaszthatatlan része. A villogó csíkok, a sercegő hang és a várakozás feszültsége ma is pontosan felidézi azt az érzést, amikor végre megjelent a játék nyitóképernyője.