Amikor a távirányító te voltál
A hetvenes években és a nyolcvanas évek elején a legtöbb magyar háztartásban a televíziónak még nem volt távirányítója. Ha csatornát akartunk váltani, hangerőt állítani vagy kikapcsolni a készüléket, fel kellett állni, odasétálni a tévéhez, és megnyomni vagy elforgatni a megfelelő gombot.
Sok családban ezt a feladatot a gyerekek kapták. „Kapcsold át!” – hangzott a fotelből, és a legkisebb már ugrott is. A távirányító tehát gyakran egy élő ember volt.
Kevés csatorna, kevés váltás
A távirányító hiánya akkor nem tűnt nagy problémának, mert kevés csatorna volt. A Magyar Televízió első műsora mellett 1971-től indult el a második csatorna kísérleti adása, és sokáig ez a kettő volt az egész választék. Ráadásul a műsor nem szólt egész nap, és hétfőnként sokáig adásszünet is volt.
A csatornaváltás így ritka esemény volt. Az este nagy részében ugyanazt a műsort néztük, és nem volt szükség arra, hogy percenként kapcsolgassunk.
Forgatható gombok és nyomógombsor
A régi tévéken a csatornaválasztás többféleképpen működött. A korai készülékeken egy nagy, kattogó forgatógombbal lehetett csatornát váltani, a későbbieken pedig egy nyomógombsor szolgált erre, amelynek gombjaira egy-egy előre beállított csatornát lehetett hangolni.
A hangolás maga is külön művelet volt. Egy kis fedél alatt apró csavarokkal vagy görgőkkel kellett pontosan beállítani az adót, és ha az antenna elmozdult, néha újra kellett hangolni.
A távirányító története
Az első távirányítók már az ötvenes években megjelentek az Egyesült Államokban: egyesek zsinóron csatlakoztak a tévéhez, mások ultrahanggal működtek. Ezek azonban drágák és ritkák voltak. Az igazi áttörést az infravörös távirányítók hozták, amelyek a nyolcvanas években váltak általánossá.
Magyarországon a távirányítós színes tévé a nyolcvanas években még igazi luxusnak számított. Aki ilyet vett, az a kényelemmel együtt egy kis státuszt is vásárolt.
A kapcsolgatás kultúrája
A távirányító megjelenésével megváltozott a tévénézés. A több csatorna és a kényelmes váltás miatt megjelent a „kapcsolgatás”, amikor a néző egymás után végiglapozta a csatornákat, és sehol nem állt meg sokáig. Ez a műsorkészítést is befolyásolta, hiszen a nézőt egyre gyorsabban kellett megfogni.
A távirányító körül új családi viták is kialakultak: kinél van, ki dönt, hová tűnt a kanapé párnái között. A „hol a távirányító?” kérdés a modern otthonok egyik legismertebb mondata lett.
Felállni a tévéhez – ma már furcsa
Ma a csatornaváltás, a streaming és a keresés mind néhány gombnyomással vagy hangvezérléssel megy. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy egykor fel kellett állni minden váltáshoz.
A régi tévék nyomógombjai és forgatógombjai mégis kedves emlékek. Azt az időszakot idézik, amikor a tévé egy bútor volt a nappaliban, és a műsor kiválasztása egy kis, de valódi fizikai erőfeszítéssel járt.