1982-ben valami egészen új jelent meg a tévében
A Magyar Televízió 1982. november 30-án indította el a Képújság rendszeres kísérleti szolgáltatását, a következő évben pedig már rendszeres teletextadás működött. Az ötlet egyszerűnek tűnik: a televíziós jelben nemcsak mozgókép és hang utazhat, hanem szöveges információ is. A megfelelő dekóderrel rendelkező készüléken a néző oldalszámot adott meg, majd néhány másodperc múlva megjelent a kért lap. Ma ez triviálisnak hangzik, az otthoni internet előtti korszakban azonban valódi technikai varázslat volt.
A 100-as oldal volt a kapu
A teletext használata saját logikát követett. A 100-as oldal rendszerint a tartalomjegyzék szerepét töltötte be, innen lehetett továbblépni a hírek, sport, időjárás, közlekedés vagy más rovatok felé. A háromjegyű oldalszámok hamar ugyanúgy rögzültek sokak fejében, mint később egy kedvenc weboldal címe. A rendszer nem volt azonnali: az oldalakat ciklikusan sugározták, ezért előfordult, hogy várni kellett, mire a kért lap újra sorra került.
Nyolc szín és 960 karakterhely is elég volt
A korabeli teletext technika nagyon szigorú korlátok között dolgozott. Egy szabványos oldal 24 sorból és 40 karakterből állt, vagyis összesen 960 karakterhely állt rendelkezésre. A grafika egyszerű blokkokból épült, a színpaletta pedig mindössze néhány alapszínt kínált. Mégis kialakult egy azonnal felismerhető vizuális nyelv: fekete háttér, élénk színek, nagy pixeles betűk és primitív, mégis meglepően informatív ábrák.
Hírek, időjárás, totó és eredmények
A Képújság ereje nem a látványban, hanem a frissességben volt. Nem kellett megvárni az esti Híradót ahhoz, hogy valaki megnézzen egy fontos eredményt vagy rövid hírt. Sporteredmények, időjárás, közlekedési információk és közérdekű adatok jelentek meg rajta. Sok családban a teletext külön funkció volt, ami miatt egy új tévékészülék vonzóbbnak számított.
Miért nevezzük ma az internet előtti internetnek?
A Képújság természetesen nem volt valódi internet: a néző nem küldött vissza adatot, csak a sugárzott oldalak közül választott. A használati élmény mégis előrevetített valamit a későbbi világból. Nem egy előre megszerkesztett műsort kellett végignézni, hanem a felhasználó maga döntötte el, milyen információra kíváncsi. Ez a kis szabadság akkor forradalminak hatott, ma pedig tökéletes retro emléke annak az időnek, amikor a digitális információ először költözött be a nappali képernyőjére.